Befektetések

Fejlesztési stratégia

A fennállásának 45. évét ünneplő Vízművek számára a 2007-es év fontos évszám az ivóvíz-ellátási rendszer, a szennyvíz-elevezetés és –tisztítás tekintetében. Ebben az évben indul meg az új szennyvíz-tisztító berendezés kiépítése, ami pedig a vízellátást illeti, fontos döntések születtek a már elfogadott, 2026-ig szóló Fejlesztési stratégia keretében.

E Stratégia értelmében, 2026-ig, kb. 113 millió eurós befektetés mellett, a szabadkai község minden lakosának, ideértve a közüzemi vízellátással rendelkező külvárosi települések lakosait is, egységes minőségű ivóvizet kell biztosítani. Ezt úgy tudjuk elérni, ha a II. Vízbázison egy új, sorban a második vízkezelő berendezést építünk ki, míg a külvárosi települések ún. mini vízkezelő berendezéseket kapnak.

Szabadka város új szennyvíztisztító berendezésének kiépítésével, a szennyvizet a mechanikai és biológiai tisztítás mellett, vegyi tisztításnak is alá tudjuk vetni. Ily módon, a jelenlegi állapotokhoz képest, a Palicsi tó védelmének minősége jelentősen javul majd. Ezen felül, mivel az új szennyvíztisztító műtárgy kapacitása is jóval nagyobb lesz, mint az eddigié, meglesznek a feltételek ahhoz, hogy befejezzük a csatornahálózat kiépítését és minden városi utcát csatlakoztassunk a városi csatornahálózatra.

A 2007-es befektetések áttekintése

Sorszám Befektetés megnevezése Források
VÍZBÁZISOK
1 3 kút fúrása és felszerelése önerő
2 Műszaki- és tervdokumentumok kidolgozása a 3 kúthoz önerő
3 6 kút felújítása önerő
4 A vízszolgáltatási megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása önerő
5 Tanulmány a Hidro-geológiai-feltárási munkákról az új kutak fúrásához önerő
6 A Vízbázis II központi komplexuma ötletterveinek kidolgozása önerő
7 A Vízbázis II központi komplexuma fő terveinek kidolgozása önerő
8 Környezeti hatástanulmány kidolgozása önerő
9 A Vízbázis II központi komplexuma ötletterveinek felülvizsgálata önerő
10 A Vízbázis II központi komplexuma fő terveinek felülvizsgálata önerő
11 A Vízbázis II központi komplexuma szivattyúállomásának kiépítése önerő
12 A Vízbázis II központi komplexumának kiépítéséig felmerült költségek önerő
13 A Királyhalom Központi Komplexum ötlettervének kidolgozása (vízkezelő-rendszer, tároló, homokfogó és szivattyúállomás) önerő
14 A Királyhalom Központi Komplexum fő tervének kidolgozása (vízkezelő-rendszer, tároló, homokfogó és szivattyúállomás) önerő
15 A Királyhalom Központi Komplexum környezetvédelmi hatástanulmányának elkészítése önerő
16 A Királyhalom Központi Komplexum ötlet- és fő tervének felülvizsgálata önerő
17 A Királyhalom Központi Komplexum építési engedélyének megszerzéséig felmerült költségek önerő
18 A Kórház nyomásnövelő-állomása műszaki-tervdokumentumainak elkészítése önerő
19 Klóradagoló állomás kiépítése a Sétaerdőnél – építési munkák önerő
20 Klóradagoló-állomás – merevítők, öntvény-idomok önerő
21 Klóradagoló állomás – fertőtlenítő berendezés és klórszabályzó precíziós berendezés önerő
22 A klóradagoló állomás villamossági munkái önerő
23 Mérő és szabályzó berendezések a klóradagoló állomáshoz önerő
VÍZCSŐHÁLÓZAT
1 Az alábbi fővezetékek műszaki és tervdokumentumainak (ötlet- és főtervek) kidolgozása: nyugati elágazás, keleti elágazás, a Palicsot a Vízbázis II-vel összekötő szakasz, Palics – E75, a Ceri és Kizur István utcákat összekötő szakasz önerő
2 A fővezetékek építési jóváhagyásának megszerzéséig felmerült költségek önerő
3 A Zorka HK (Proletár brigádok, Sutjeska utcák) vízvezetékére vonatkozó ötlet- és főterv-dokumentáció kidolgozása önerő
4 A Radic fivérek utca vízvezetékének cseréje (a M. Gorkij utcától a S. Marinkovic utcáig) önerő
5 Az Aurometaltól Palics irányában a Hut cégig futó fővezetékre vonatkozó ötlet- és főterv kidolgozása önerő
6 Csatornavezeték kiépítése a Sarplanina utcában önerő
7 Csatornavezeték kiépítése a Mavrovo utcában önerő
8 A Majsai úti fő vízvezeték, a Szegedi utcától az 51. hadosztag utcáig húzódó szakaszára vonatkozó ötlet- és főterv kidolgozása önerő
9 A Kőrösi utcai vízvezeték A. Askerc utcától a Partizán bázisok utcáig húzódó szakaszára vonatkozó ötlet- és főterv kidolgozása Aškerca do Partizanskih baza önerő
CSATORNAHÁLÓZAT
1 A csatornavezeték felújítása a Radic fivérek utcában (a M Gorkij utcától a S. Marinkovic utcáik) – a 2006-ban megkezdett munkák folytatása önerő
2 A csatornavezeték felújítása a Radic fivérek utcában (a S. Marinkovic utcától a III. sz. gyűjtőig) Nagybefektetési Alap
3 Bekötő csővezeték a VII. sz. gyűjtő és a Palicsi Szennyvíztisztító Telep között - a műszaki-tervdokumentáció kidolgozása (ötlet és főterv) Az új városi Szennyvíztisztító Telep kiépítésével megbízott szektor
4 A VII. sz. szennyvízgyűjtő ötlettervének felülvizsgálata önerő
5 A Nagypark-Férfi Strand-Palics csapadékvíz-csatornára vonatkozó műszaki-tervdokumentáció kidolgozása Szabadka Község költségvetése
6 A Nagypark-Férfi Strand-Palics hulladékvíz-csatornára vonatkozó műszaki-tervdokumentáció kidolgozása Szabadka Község költségvetése
7 A II. sz. szennyvízgyűjtő tervdokumentumainak kidolgozása önerő
8 A II. sz. szennyvízgyűjtő építési engedélyének elnyeréséig felmerült költségek önerő
9 A IV. sz. szennyvízgyűjtő ötlettervének felülvizsgálata önerő
10 Sándor HK a Tolmin és Futaki utcákkal, és a Szabadka-Békova úttal övezett része szennyvízcsatorna-hálózatára vonatkozó ötletterv kidolgozása önerő
11 A palicsi Spliti sétány (az E75 útig húzódó) csatornavezetékének kiépítése önerő
12 A Luka Margesic utca a Partizán utcától a Ceri utcáig húzódó szakaszának csatornázására vonatkozó műszaki-tervdokumentáció kidolgozása önerő
13 Víznyelő aknák tisztítása Szabadka Község költségvetése
HELYI JÁRULÉKBÓL
1 Csatornavezeték kiépítése a Krajina, Kakanyi, Janko Cmelih és Dubrovniki utcákban Újfalu HK
2 Vízvezeték kiépítése a Krajin utcában a Janko Cmelih utcáig a Jasenovac utca irányában Újfalu HK
3 Csatornavezeték kiépítése a Bajai úton a Veselin Maslesa tértől az August Cesarec utcáig Újfalu HK
4 Csatornavezeték kiépítése a Kadinjaca utcában a Bajai úttól Újfalu HK